A Magyar Dzsembori Csapat honlapjának Adatvédelmi Nyilatkozata és Felhasználási Feltételei - NETIKETT
www.dzsemboricsapat.hu


Minden alkalommal, amikor belépsz az oldalra, vagy bármely szolgáltatását használod, a Felhasználási Feltételeket, Netikettet és az Adatvédelmi Elveinket elfogadod, melyeket időről-időre módosíthatunk anélkül, hogy erről külön értesítenénk. Ugyanakkor biztosítunk arról, hogy ezen az oldalon mindig a naprakész információk szerepelnek.


Alapelvek
Az internetes kommunikáció sajátossága a gyorsaság, a jól dokumentálhatóság és az ellenőrizhetetlenség együtt. A lehetőségek sokrétűek, elvileg nagyon sok minden megtehető. Cserkész értékrendünk azonban itt is kötelez minket. Ezért szükségesnek látszik megalkotni a NETIKETT dzsemboricsapat.hu-ra alkalmazott változatát. A viselkedésünkért, akárcsak az élet más területén, ha valamit megteszünk, azért nekünk kell vállalnunk a felelősséget, nem hibáztathatjuk magát azt a hordozó közeget, amit felhasználtunk cselekedetünk végrehajtására. Eszerint nem nagyobb bűn e-mailben cserkészietlen hangnemet használni, mint a postai levélben, vagy újságcikkben. Miért lehet mégis több cserkészietlen hangot kihallani az e-mailekből? Mert sokan úgy használják, mint a telefont, vagy az SMS-t, élő beszélgetésre, ami gondolatuk támad leírják. Elfelejtik, vagy nincsenek tisztában azzal, hogy amit leírnak, az megmarad, sőt terjed. Fontos ezért tudni: az e-mail ilyen szempontból a levélre hasonlít, az írás megmarad. A 8. cserkésztörvényt ezért a levelező programunkat elindítva még inkább tartsuk szem előtt.

[tetejére]


Adatvédelmi Nyilatkozat
Tiszteletben tartjuk, és elkövetünk mindent személyes adataid védelmének érdekében. Különös lépéseket teszünk annak érdekében, hogy csak olyan információkat használjunk fel, amelyek az Adatvédelemi követelményeinknek megfelelnek. Ennek felelőse a honlap webmestere.

Információ gyűjtés
A Magyar Dzsembori Csapat (továbbiakban: MDZSCS) az egyedüli felhasználója a weboldalain összegyűjtött személyes információknak. Sem most, sem a későbbiekben nem fogjuk átadni, eladni, megosztani másokkal azokat. Kijelentjük, hogy az adatkezelés során megtudott adatokat soha nem adjuk át harmadik félnek, ezekkel a megbízott adatbázis-kezelők nem élhetnek vissza, nem használhatják fel semmilyen esetben sem (kivéve hatósági eljárás esetén)!

Személyes adatok védelme
Személyes adataidat a rendszer egy jelszóval védett és biztonsági adatcsatornát használó internetes adatbázisban tárolja. Kijelentjük, hogy ezen adatbázishoz csak és kizárólag a webmester, illetőleg a tárhely szolgáltató (EzIT) rendszergazdája férhet hozzá. Önmagukra nézve elfogadják ezen Adatvédelmi Nyilatkozatot.
Kijelentjük, hogy mindent megteszünk személyes adataid védelme érdekében, azonban nem vállalunk érte felelősséget, ha azokat tőlünk független, vagy a mi szándékainkkal ellenkező cselekedet folytán más megszerez.
Az adatbázisról biztonsági mentést készítünk, mely azt a célt szolgálja, hogy a szükséges adatok eljussanak az arra hivatott emberekhez (pl. ruhaméretek a ruhát intéző vezetőhöz). Kijelentjük, hogy csak a szükséges adatokat adjuk át, és csakis a feladat ellátása céljából. Ezen vezetőket is köti az Adatvédelmi Nyilatkozat.
Nyílvános adatnak tekintjük résztvevők és IST-sek esetében a nevet, várost, cserkészcsapatot, dzsemboris raj és őrsnevet; Munkacsoport tagok és vezetők esetében a nevet, várost, cserkészcsapatot, telefonszámot, e-mail címet, megbízatást. Természetesen a személyes adatok védelme érdekében kérheted, hogy bármely adatodat töröljük a nyílvános felületről (kivéve név). Ezt a webmester[a]dzsemboricsapat.hu e-mail címen kell jelezned! Kijelentjük, hogy az előbb sorolt adatokon kívül más adatot soha nem jelentetünk meg a honlapon, illetve harmadik félnek nem adunk át!

Cookie-k (sütik)
A cookie az adattároláshoz szükséges, mely a merevlemezeden tárol rólad információkat. Célja a dzsemboricsapat.hu-n az egyéni tartalom és a regisztrációs szolgáltatások elősegítése. Cookie-kkal későbbi látogatásod során az egyszerű bejelentkezésnél veszed hasznát. Ez azt jelenti, hogy ha beléptél, legközelebb már nem kell a felhasználói nevedet, jelszavadat beírnod. Ez azonban CSAK otthoni gépen hasznos, nyilvános netcaféban NEM! Ha nyilvános, nem biztonságos helyen böngészed a honlapot, MINDEN esetben a használat után KI KELL jelentkezned! (nem elég bezárni az ablakot, ki kell jelentkezni, az ezt a célt szolgáló linken)

Napló (log) fájlok
A dzsemboricsapat.hu-n olyan log fájlok is keletkeznek, melyeket az oldalstatisztikák készítéséhez, a szolgáltatások adminisztrálásához, a látogatók 'mozgásának' elemzéséhez használunk. Nincs kapcsolatban a látogató egyéni azonosításával.
Azonban minden hozzáférés, lekérés IP címe, dátuma letárolásra kerül. A honlapon való böngészésed minden fázisát a portál naplózza, IP cím, dátum, oldal alapján, azonban ezeket az adatokat nem használjuk fel, nem adjuk ki második kézbe, valamint csak akkor tekintjük meg, ha az szükségesség válik (pl. a Felhasználási Feltételek megsértésének alapos gyanúja esetén).

Megosztás
A MDZSCS nem oszt meg semmilyen személyes adatot információkat hirdetőkkel, kereskedőkkel, illetve bármilyen harmadik személlyel. Azonban a látogatottsági és egyéb statisztikák adatait a webmester a MDZSCS vezetőségének döntése alapján kiadhatja partnereinek.

Linkek
A dzsemboricsapat.hu-n kívüli más oldalakra linkelve nem érvényes ez az adatvédelmi megállapodás. Nem vagyunk felelősek olyan weboldalak adatvédelméért, melyek a dzsemboricsapat.hu-hoz kapcsolódnak. Kérlek olvasd el az összes a dzsemboricsapat.hu-hoz kapcsolódó weboldalon megjelent információt, a látogató személyes adataira vonatkozóan. A dzsemboricsapat.hu adatvédelmi nyilatkozata nem érvényes más weboldalakra.

Küldés egy barátnak
Ha egy látogató úgy dönt, hogy hírt, cikket, ismertetőt stb. küld egy barátjának, akkor a nevek és az e-mail címek nem kerülnek tárolásra. A dzsemboricsapat.hu barátodnak küld egy levelet, melyben meghívja, hogy látogasson el oldalunkra. A MDZSCS nem fog más céllal e-mailt küldeni a látogatónak, barátnak. A MDZSCS elhatárolódik a spamtől és minden egyéb kéretlen üzenet kiküldésétől.

Adatvédelmi módosítások
Ha az adatvédelemre vonatkozó megállapodás módosul, ezen az oldalon mindig elérhető a legfrissebb változat. Ha egy Felhasználó úgy dönt, hogy az adatvédelem nem megfelelő számára, akkor bármikor érvénytelenítheti regisztrációját, ezen igényét a webmester felé kell jeleznie.

Érvényes: 2007. 01. 17.

[tetejére]


Felhasználási feltételek

Tartalomszolgáltatás
Fenntartjuk a jogot, hogy értesítés nélkül a Szolgáltatás (vagy bármely része) a Felhasználó által történő használatának, vagy az azokhoz való hozzáférésnek a módosítására, felfüggesztésére és megszüntetésére. Továbbá törölhetjük vagy letilthatjuk minden kapcsolódó Információ és fájl hozzáférhetőségét vagy használatát. Nem tartozunk felelősséggel sem a Felhasználónak, sem bármilyen harmadik személynek a Szolgáltatások bármilyen módosításáért, felfüggesztéséért vagy megszüntetéséért, sem a kapcsolódó információk elvesztéséért.

A honlapra saját azonosítójával és jelszavával csakis és kizárólag a MDZSCS tagjai és azok közeli hozzátartozói léphetnek be. Minden más belépés illegális és kivizsgálásra kerül, illetőleg a szükséges intézkedések meghozatala a MDZSCS vezetőségének és a webmesternek saját hatásköre.
A honlap nyilvános részeit bárki látogathatja.

Kötelezettségek, moderálási elvek

Teljes mértékben felelős vagy minden információért, adatért, szövegért, programért, kódért, zenéért, fotóért vagy grafikáért, videóért vagy más anyagért (Tartalom), melyet a Honlapon keresztül feltöltesz, elküldesz vagy egyéb módon továbbítasz. Elfogadod, hogy nem tartozunk semmiféle felelősséggel, a megjelent tartalom hibájáért, hiányosságáért.

Kötelezettséget vállalsz arra, hogy a honlap vagy annak szolgáltatásainak használata során betartod a következőket (továbbá elfogadod, hogy indoklás nélkül töröljük, módosítsuk, ha azok az alábbiakat sértik):

(1) A Honlapon keresztül nem töltesz fel, nem küldesz el és nem továbbítasz más módon olyan Tartalmat, amely pontatlan, ártalmas, erkölcstelen, pornográf, becsületsértő, fajgyűlölő, erőszakos, sértő, zaklató vagy bármilyen más okból kifogásolható, a honlap vagy annak bármilyen szolgáltatását akadályozza vagy zavarja, vírussal fertőzi, vagy más ártalmas programrészt tartalmaz, vagy megsértheti a helyi-, nemzeti-, nemzetközi törvényeket és szabályozásokat.
(2) Nem élsz vissza más cégnevével, személyiségi, szerzői (és kapcsolodó) jogaival, vagy jogi személyiségével. Továbbá nem nyújtasz be tartalmat kitalált, vagy egyéb hamis eredetre hivatkozva.
(3) Nem gyűjtöd és tárolod más felhasználók személyes adatait és erre utaló magatartást sem folytatsz.
(4) Nem használod a honlapot és annak szolgáltatásait reklámcélra, beleértve a spam, a lánc és egyéb reklámleveleket, piramisjátékokat, vagy bármilyen egyéb módon.
(5) Az oldalon található tartalmat nem használod fel illetéktelenül, ezzel megsértve a szerzői jogot, védjegyet, szabadalmat, vagy üzleti titkot, helyi-, nemzeti-, nemzetközi törvényeket.
(6) Hozzászólásod nem tartalmazhat továbbá politikai üzenetet; cserkész és/vagy vallás gyűlölő tartalmat.
(7) Tudomásul veszed, dzsemboricsapat.hu-ra szóló egyéni azonosítóval és/vagy jelszóval való visszaélés: a jelszó kiadása, elfogadása, más jelszavával való belépés; más felhasználónevének használata (még ha pl. nem is jelentkezett ki) tilos. Gondatlan adatkezelés, úgymint belépés után a számítógép magára hagyása, nyilvános helyen kilépés nélküli eltávozás ugyancsak nem megengedett!

Aki ezek ellen vét, az a honlapról, vagy akár a Magyar Dzsembori Csapatból is időlegesen vagy véglegesen kitilthatók. Ennek (mértékét és) elbírálását a honlap webmestere, illetve a MDZSCS vezetősége fenntartják maguknak!

Tartalom benyújtása, fórumozás
Bármilyen tartalmat nyújtasz be oldalunkra:
(1) Beleegyezel, hogy használhatjuk világviszonylatban, folyamatosan, nem kizárólagos joggal és engedéllyel (beleértve bármilyen erkölcsi, vagy más szükséges jogot), megjelentethetjük, másolhatjuk, módosíthatjuk, reklámozhatjuk, archiválhatjuk, lefordíthatjuk és tovább fejleszthetjük azt egészében, vagy részeiben. Ilyen használati jogot fogunk alkalmazni minden ismert és a későbbiekben kifejlesztésre kerülő bármilyen változatra, médiára, technológiára.
(2) Igazolod, hogy minden törvényes, erkölcsi és egyéb joggal rendelkezel, hogy a fent említett jogokat ránk ruházhatod.
(3) Elismered és elfogadod, hogy jogunk lesz (de nem kötelességünk) mérlegelni, hogy visszautasítsuk, megjelentessük, eltávolítsuk, vagy korlátozzuk az elérhetőségét a tartalomnak, bármikor és bármilyen okból anélkül, hogy erről külön értesítenénk.
(4) Vállalod, hogy betartod az alábbi szabályokat, mely a honlap minden területére érvényesek:
* Ne írj semmi olyasmit, amit nem küldenél el nyílt levelezőlapon. Ne írj olyat, amit később megtagadnál.
* Ha továbbküldesz (forward) vagy újrapostázol egy üzenetet, akkor ne változtasd meg annak a szóhasználatát. Ha ez egy neked írt személyes üzenet volt, és egy csoportnak kívánod továbbadni, akkor kérjél először engedélyt a feladótól.
* Ne küldj indulatos leveleket (ezeket "flame"-nek nevezzük) még akkor sem, ha provokálnak. Másik oldalról viszont ne legyél meglepve, ha ilyen levelet kapsz, és okosan teszed, ha nem válaszolsz ezekre.
* Használd a "tárgy" (subject) mezőt. Elsősorban azért, hogy akinek írsz, első pillantásra tudja, mit szeretnél.
* Használj vegyesen kis- és nagybetűt, akárcsak a közönséges íráskor. A CSUPA NAGYBETŰ OLYAN, MINTHA ORDÍTANÁL! A _jele közé írt szöveg_ hangsúlyozást jelent.
* Használj "mosolygókat" (smile) a hangszín jelzésére, de bánj velünk takarékosan. :-) példa ilyen "mosolygóra" (döntsd oldalra a fejed és nézd meg úgy.) Ne feltételezd azonban, hogy egy "mosolygó" szerepeltetése rögtön eléri, hogy a címzett egyetértsen veled, vagy hogy egy egyébként bántó megjegyzés élét elvegye.
* Ne írjál vezérlő karaktereket vagy nem-ASCII karaktereket, kivéve ha a programod elkódolja ezeket, vagy MIME attachment formájában küldöd. Ha elkódolva küldesz valamit, akkor próbálj megbizonyosodni arról, hogy a címzett vissza tudja majd kódolni azt.
* Légy tömör anélkül, hogy túlságon lényegre törő lennél. Amikor egy levélre válaszolsz, csak annyit idézz az eredeti anyagból, hogy érthető legyen a válaszod és ne többet. Rendkívül rossz szokás az egész levelet idézni a válaszban - töröld ki a felesleget.
* Ne írj 70 karakternél szélesebb sorokat, és mindig kocsivissza karakterrel zárd őket. Ezt a legtöbb programban be lehet állítani, vedd a fáradságot, hogy beállítod.
* Ha aláírást (signature-t) illesztesz a leveledbe, akkor azt fogd rövidre. Ökölszabály: 4 sornál ne legyen hosszabb. Sok ember a kapcsolatért percenként fizet, és minél hosszabb az üzeneted, annál többet fizetnek.
* Leveledben mindig köszönj és köszönj el! Légy udvarias, de lényegretörő!
* Közös listára, levlistákra, fórumokra ne írj "off-topic"-ot. Off-topicnak nevezzük az olyan leveleket, bejegyzéseket, amelyek nem az adott fórum, levlista témakörébe valók, vagy azzal ellentétesek.
* Ne használj szlenget, köszönésed és stílusod legyen igényes, cserkészhez méltó!
* A fórumban ne használd a piros színt, ez a webmester számára van fenntartva!

Harmadik féllel való kapcsolatok
A honlapon keresztül egy harmadik fél termékeit, vagy szolgáltatásait hirdetheti, vagy elérhetővé teheti. Semmiféle felelősség nem terhel bennünket, ha ezen harmadik féllel üzleti, vagy egyéb kapcsolatba lépsz.

Kártérítés
Kötelezettséget vállalsz arra, hogy bennünket, hirdetőinket és egyéb partnereinket bármely harmadik fél, minden olyan igénye és követelése alól mentesítesz, és az ezen személyeket ért minden olyan kárt (az ésszerű ügyvédi díjakat is beleértve) megtéríted, amely az általad biztosított tartalomból, a használati feltételek megsértéséből, vagy mások bármilyen jogainak megsértéséből közvetlenül erednek, illetve amelyek mindezek következtében léptek fel.

JÓTÁLLÁS KIZÁRÁSA
MEGÉRTED ÉS ELFOGADOD, HOGY TE VISELED SZÁMÍTÓGÉPES RENDSZERED BÁRMILYEN MEGHIBÁSODÁSÁNAK ÉS AZ ADATVESZTÉSNEK MINDEN KOCKÁZATÁT, AMELY A HONLAPRÓL KAPOTT BÁRMILYEN TARTALOM KÖVETKEZTÉBEN LÉPETT FEL, BELEÉRTVE EBBE A SZÁMÍTÓGÉPES VÍRUSOK OKOZTA MINDENNEMŰ KÁROKAT IS. KIZÁRUNK MINDENNEMŰ KIFEJEZETT VAGY HALLGATÓLAGOS FELTÉTELT, KIJELENTÉST, SZAVATOSSÁGOT ÉS JÓTÁLLÁST, ÉS EGYÉB FELTÉTELT IS. A HONLAP HASZNOSSÁGÁVAL, MINŐSÉGÉVEL, ALKALMASSÁGÁVAL, SZABATOSSÁGÁVAL, PONTOSSÁGÁVAL ÉS TELJESSÉGÉVEL KAPCSOLATBAN NEM TESZÜNK SEMMIFÉLE KIJELENTÉST, NEM VÁLLALUNK SEMMIFÉLE SZAVATOSSÁGOT VAGY JÓTÁLLÁST.

NEM SZAVATOLJUK ÉS NEM JELENTJÜK KI, HOGY A HONLAP MEGSZAKÍTÁSMENTES, NAPRAKÉSZ, BIZTONSÁGOS ÉS HIBAMENTES LESZ. A HONLAP HASZNÁLATA ÁLTAL MEGSZEREZHETŐ INFORMÁCIÓK PONTOSAK ÉS MEGBÍZHATÓAK LESZNEK. A HONLAPRÓL VÁSÁROLT VAGY IGÉNYBE VETT BÁRMILYEN TERMÉK, SZOLGÁLTATÁS, TARTALOM, INFORMÁCIÓ VAGY EGYÉB ANYAG MINŐSÉGE MEGFELEL A FELHASZNÁLÓ ELVÁRÁSAINAK ÉS KÖVETELMÉNYEINEK, TOVÁBBÁ A HONLAP MINDEN HIBÁJA KIJAVÍTÁSRA KERÜL.

Az ebben a részben közölt jótállás kizárása csak a vonatkozó jog által megengedett maximális mértékig érvényes.

FELELŐSSÉG KORLÁTOZÁSA
A HATÁLYOS JOGSZABÁLYOK ÁLTAL MEGENGEDETT LEGNAGYOBB MÉRTÉKBEN KIZÁRJUK A FELELŐSSÉGÉT MINDENNEMŰ OLYAN KÖZVETLEN, KÖZVETETT, BÜNTETŐ, KÜLÖNLEGES, VÉLETLENSZERŰ, JÁRULÉKOS ÉS BÜNTETÉS JELLEGŰ KÁRÉRT, ÍGY KÜLÖNÖSEN DE NEM KIZÁRÓLAG ÜZLET, BEVÉTEL, NYERESÉG, JÓ HÍRNÉV, HASZNÁLATI JOG, ADATOK, ELEKTRONIKUSAN TOVÁBBÍTOTT MEGRENDELÉSEK VAGY EGYÉB GAZDASÁGI ELŐNYÖK ELVESZTÉSÉÉRT, AMELY A HONLAP HASZNÁLATÁBÓL ERED VAGY AZZAL ÖSSZEFÜGGÉSBEN KELETKEZIK, BELEÉRTVE EBBE, DE NEM KIZÁRÓLAGOSAN AZ ALÁBBI OKOKBÓL KELETKEZŐ KÁROKAT:
(I) A HONLAP HASZNÁLATA VAGY HASZNÁLHATATLANSÁGA;
(II) HELYETTESÍTŐ ÁRU ÉS SZOLGÁLTATÁSOK BESZERZÉSÉNEK KÖLTSÉGEI, AMELYEK A HONLAPRÓL VAGY AZON KERESZTÜL VÁSÁROLT VAGY KAPOTT  ADATOK, INFORMÁCIÓK VAGY SZOLGÁLTATÁSOK, A HONLAPRÓL VAGY AZON KERESZTÜL KAPOTT ÜZENETEK VAGY A HONLAPON VAGY AZON KERESZTÜL MEGKÖTÖTT ÜGYLETEK KÖVETKEZMÉNYEKÉPPEN MERÜLTEK FEL;
(III) BÁRMILYEN HARMADIK FÉL TEVÉKENYSÉGE VAGY KIJELENTÉSEI A HONLAPON, ÍGY KÜLÖNÖSEN DE NEM KIZÁRÓLAGOSAN ADATOKHOZ VALÓ JOGOSULATLAN HOZZÁFÉRÉS, AZ TRANZAKCIÓK VAGY ADATOK MEGVÁLTOZTATÁSA, ROSSZHISZEMŰ VAGY JOGELLENES MAGATARTÁS, TOVÁBBÁ VALÓTLAN ÉS MEGTÉVESZTŐ ÜZLETEK; VALAMINT
(IV) A FELHASZNÁLÓ ÁLTAL ESETLEGESEN LETÖLTÖTT, HASZNÁLT, MÓDOSÍTOTT VAGY TERJESZTETT TARTALOM ÉS INFORMÁCIÓ.

Amennyiben az irányadó hatályos jogszabályok a károk kizárását vagy korlátozását nem engedik meg, az ezekre vonatkozó korlátozások nem alkalmazhatóak.

Jogok fenntartása
A főoldal, az oldalak, a bennük megjelenő összes információ és képanyag, valamint a nevek, kifejezések, logók, grafikák, arculati elemek szerzői és egyéb joga - ellenkező kikötés hiányában - a Magyar Dzsembori Csapaté. Ezen védett anyagokat a következőképp használhatod fel:
- A Magyar Dzsembori Csapat céljaira a Magyar Dzsembori Csapat tagjai részére szabadon felhasználhatóak, a forrás (dzsemboricsapat.hu) megjelölésével.
- Mások számára csak előzetes írásos (vagy digitálisan aláírt elektronikus) engedély birtokában lehetséges, a forrás (dzsemboricsapat.hu) megjelölésével.
Kivételt képeznek azok az anyagok, amelyeket nem a Magyar Dzsembori Csapat tagjai készítettek, írtak, rajzoltak, hanem más oldalakról emeltek át. Azok a tartalmak az ott feltüntetett módon használhatóak fel, abban az esetben, ha azt szóról szóra, az eredeti nyelven emeltük át. Ha általunk fordított az oldal, akkor az előzőekben leírt szabályok az irányadóak.
Minden más, az oldalunkon feltüntetett logó, márkanév, jelmondat a tulajdonosa védjegyoltalma alatt áll! A védett eszközök jogosulatlan felhasználása törvénysértő.

Alkalmazható törvény
A Honlapról származó vagy a Honlapról megszerzett Szolgáltatásokra, Tartalomra és termékekre azon város, ország törvényei irányadóak, ahol a portál tulajdonosai élnek. A belépéssel, a portál, vagy annak bármely szolgáltatásának használatával elfogadod, hogy vita esetén azon város, ország törvényei irányadóak, ahol a portál tulajdonosai élnek.

Forrás
A dzsemboricsapat.hu használati rendjének alapja az RFC 1855 (Request For Comments) dokumentum, címe: Netikett Irányelvek. Az RFC dokumentumok az Internet hálózati kapcsolat szabályainak és hálózati viselkedési szabályok definíció gyűjteménye. A technikai definíciók egy része szabvánnyá vált, a politikákat pedig az egyes szervezetek saját politikájuk kialakításának alapjául vettek. Az 1855-ös számú dokumentumot az IETF (az Internet fejlesztéséért és hibamentes üzemeltetésért dolgozó hálózat tervezők, üzemeltetők és kutatók szervezete) Felelősséggel a Hálózat Használatáért Munkacsoportja készítette szabad felhasználásra, ezért a lehető legalkalmasabb arra, hogy az alap pontjai átvételre kerüljenek, a nem tisztázott kérdések megválaszolása pedig e dokumentum útmutatásai szerint cserkész szellemben történhessen.

Egyéb információk
(I) Ha a Feltételek bármelyik rendelkezését valamely jogszabály, hatósági előírás vagy választott bíróság érvénytelennek nyilvánítja a felek megegyeznek az ilyen rendelkezésnek egy olyan új rendelkezéssel való helyettesítéséről, amely megfelel a Felek eredeti üzleti céljának, a Feltételek további rendelkezései pedig változatlanul hatályban maradnak.
(II) A Feltételek tárgyát képező bármilyen jogról történő kifejezett lemondás, illetve valamely ilyen jog azonnali gyakorlásának eredménytelen volta nem jelenti az adott jogról történő végleges, illetve folyamatos lemondást, és nem ad alapot ilyen joglemondás feltételezésére.
(III) A jelen Feltételekben foglalt joglemondások és felelősségi korlátozások sérelme nélkül, a portál tulajdonosai ellen semmilyen személy nem állhat elő követeléssel, vagy eljárással, kivéve, ha az ilyen eljárás vagy követelés elindításáról a tulajdonost írásban értesítik 1 (egy) éven belül azt követően, hogy az eljárás oka először felmerült.
(IV) A Feltételekben meghatározott olyan jogok és kötelezettségek, melyek természetüknél fogva tovább élnek, a Feltételek hatályának megszűnése után is változatlanul hatályban maradnak.

Ha bármilyen kérdésed van, írj emailt az illetékesnek. Fenntartjuk a jogot, hogy további rendelkezéseket hozzunk, ha azt a szükség úgy kívánja.

(C) 2006-2007. Minden jog fenntartva! Magyar Dzsembori Csapat - dzsemboricsapat.hu

Kecskemét, 2006. 09. 17.
Utoljára módosítva: 2007. 01. 17.

Jó munkát!

Szórád Előd
Magyar Dzsembori Csapat webmester

[tetejére]